Ferencváros-Vasas 1-1 (0-1)
2008.03.27. 19:02
A következő összeállításban kezdtünk: Ferenczi Bence - Kiss Balázs, Nagy Adrián, Sajó Dániel, Pálvölgyi Krisztián - Kiss Szabolcs, Kákonyi Simon, Bogáti Péter (Tancsik Barnabás) - Vincellér Gergő (Királyvári András), Tóbiás Zsolt - Kovács István
Az első félidő elején meg voltunk egy kicsit zavarodva,de utána elkezdtünk játszani,de a Vasas így is vezetést szerzett.A 23.percben megfogyatkoztunk Nagy Adriánt álították ki.A félidőig nyomtunk,de nem sikerült az egyenlítés.A második félidőben is sokáig kellett várni egészen a 78.pecig Királyvári beadása után Kovács fejelt a kapuba ezzel 1-1.Volt még helyzetünk,de nem sikerült betalálni,amikor meg betaláltunk azt a játékvezető érvénytelenítette.Meg egy teljesen jogos büntetőt nem ítélt meg a bíró.De hát ez van ők mindent megtehetnek,bármikor fújhatnak a Ferencváros ellen még akár hazai pályán is.Még a végén Kovács Istvánt is kiállították második sárgával.Koko elmagyarázta a játékvezetőnek hogy keressen új fodrászt,de ez most lezárult és most már a szombati győr elleni meccsre kell készülni ahol nyerni kell.Mindent bele.
Edzői nyilatkozatok:TUBOLY FRIGYES (Ferencváros): - A mérkőzés első negyedórájában kicsit visszafogottabban játszottunk, és egy óriási védelmi hibából gólt is kaptunk. A sajnálatos kiállítást követően több mint egy órán át emberhátrányban voltunk, de ennek ellenére átvetttük a játék irányítását, és sokkal jobban játszottunk, mint a Vasas. A második félidőben sikerült is egyenlítenünk, de azt sajnálom, hogy egy jogos tizenegyest nem adott meg a játékvezető - még az első félidőben - a javunkra. A srácok szerintem jól teljesítettek, tíz emberrel is jobban játszottunk ellenfelünknél és ezt a meccset akár meg is nyerhettük volna.
Gabala Ferenc a vendégek edzője elég furcsán nyilatkozott ezt ezért nem szeretném leírni.A lényeg az volt hogy itt a Vasasnak nyernie kellett volna.Ami elég furcsa mert a labdabirtoklás kb.olyan 70-30 volt ide.
|